Miért és főként hogyan neveljük tudatosan a gyerekeinket?

családi pizzasütés tudatos gyereknevelés

A tudatos nevelés elengedhetetlen

A mai világban, ahol a digitális kütyük szinte észrevétlenül váltak a gyerekek mindennapjainak központi részévé, nem kis kihívás őket ezekből kiszakítani. Az okostelefonok, tabletek és videojátékok csábító világa gyakran versenyez a szülők figyelméért, és sokszor érezhetjük, hogy a képernyők valósággal beszippantják őket. Ugyanakkor érdemes megállni egy pillanatra, és elgondolkodni azon, hogy mivel is tölthetnénk meg azt az időt, amit a gyerekek a kütyük előtt töltenek.

Ha sikerül őket bevonni a háztartás teendőibe (akár játékosan, akár komolyabb feladatokkal), nemcsak hasznos készségeket tanulnak meg, hanem az időt is velünk, értékesebb módon tölthetik el. Az ilyen tevékenységek ráadásul lehetőséget adnak arra, hogy megtapasztalják a környezettudatosságot, felelősségérzetet és azt a jóleső érzést, amikor egy közös célért dolgozunk. Lehet, hogy kezdetben nehéz felállítani őket a képernyők elől, de minden apró lépés ezen az úton óriási eredményhez vezethet egy boldogabb, önállóbb, tudatosabb gyerekhez.

Tudatos gyereknevelés szakaszai

A legkisebbek, 2-4 évesek

még csak most kezdenek ismerkedni a világ dolgaival, és minden érdekli őket, amit mi csinálunk. Ez a legjobb idő arra, hogy játékosan bevonjuk őket a háztartási munkákba. Például a szortírozás remek lehetőség. Egy színes dobozzal megmutathatjuk, hogy melyik hulladék hova kerül, és elmondhatjuk, miért fontos külön gyűjteni a műanyagot és a papírt. Egy másik, nekik való feladat a növények locsolása. Egy kis méretű locsolókannával vidáman végig sétálnak a szobán vagy a kertben, miközben segítenek életben tartani a növényeket, mert eközben azt is megtanulják, hogy a növények törődést igényelnek.

Az óvodás korú, 4-6 éves gyerekek

már ügyesebbek, és egyre nagyobb önállóságra vágynak. Szívesen vesznek részt a konyhai előkészületekben, például megmossák a zöldségeket vagy leszedik a fűszernövények leveleit. Ilyenkor beszélhetünk nekik arról, hogy miért fontos a friss, helyi alapanyagokat választani, és hogy a szezonális ételek nemcsak finomabbak, hanem környezetbarátabbak is. Egy másik jó feladat számukra a vászontáskák előkészítése bevásárláshoz: imádják számba venni, hogy minden megvan-e, és közben azt is megérthetik, miért kerüljük a műanyag zacskókat. Portörléssel is megbízhatjuk őket, hiszen egy kis ronggyal vagy kendővel boldogan törölgetnek, főleg, ha közben mesélünk nekik arról, hogy a tiszta környezet nemcsak szép, hanem egészséges is.

Az iskoláskorú, 6-10 éves gyerekek

már egyre ügyesebben oldanak meg összetettebb feladatokat. Ha van otthon komposztáló, bevonhatjuk őket a komposztálásba, megmutatva, hogy a zöldségmaradék vagy a kávézacc hogyan válik idővel értékes földdé. Ez nemcsak a természet körforgását tanítja meg nekik, hanem egy olyan élményt is nyújt, amiért később büszkék lesznek magukra. A porszívózás vagy a portörlés már önállóan is rájuk bízható, különösen, ha ez a saját szobájuk tisztán tartásához kapcsolódik. Ezzel párhuzamosan megtaníthatjuk nekik, hogy porszívózás közben érdemes lekapcsolni a lámpát, ha arra épp nincs szükség. A szelektív hulladékgyűjtés is egy izgalmas feladat ebben a korban: kialakíthatunk egy rendszert otthon, amelyben ők felelnek a hulladék helyes szétválogatásáért, és ezt akár versennyé is alakíthatjuk, hogy még szórakoztatóbb legyen.

A tinédzserek, 10 éves kor fölött

már érettebbek, és jól kezelik az olyan feladatokat, amelyek döntéshozást igényelnek. Például bevonhatjuk őket a bevásárlás megszervezésébe: együtt készíthetjük el a listát, és megmutathatjuk, hogyan válasszanak helyi vagy fenntartható forrásból származó termékeket. Beszélhetünk velük arról is, hogy a műanyagmentes csomagolások miért fontosak, és hogyan csökkenthetjük a háztartás hulladéktermelését. A ruhák átválogatása is jó feladat számukra, hiszen eldönthetik, mit szeretnének megtartani, és mi az, amit adományozni vagy újrahasznosítani lehet. Ez nemcsak a szobájukban segít rendet tartani, hanem megtanítja őket arra is, hogy a pazarlást hogyan előzhetik meg. Az energiahatékonyság szintén jó téma ebben a korban: bízzuk rájuk, hogy esténként kapcsolják le azokat az eszközöket vagy lámpákat, amelyekre nincs szükség, és magyarázzuk el, hogy ezzel nemcsak pénzt, hanem energiát is spórolunk.

Minden életkorban az a kulcs, hogy a feladatokat az ő szintjükhöz igazítsuk, és közben elmagyarázzuk, miért fontos, amit csinálnak. A dicséret és a játékos megközelítés pedig garantálja, hogy ne csak tanuljanak, hanem örömüket is leljék ezekben a tevékenységekben.

Példamutatás

A legfontosabb mégis a szülői példamutatás. Ez a legerősebb eszköz, amivel a gyerekeinket formálhatjuk, hiszen a legtöbbet nem abból tanulják, amit mondunk, hanem abból, amit teszünk. Például, ha azt látják, hogy következetesen használunk vászontáskát a boltban, ügyelünk a szelektív hulladékgyűjtésre, vagy spórolunk az energiával, akkor ezek a szokások természetes részévé válnak az életüknek. Amikor mi is lelkesedéssel veszünk részt a fenntartható háztartási megoldásokban. Például komposztálunk, megjavítunk az elromlott dolgokat és nem kidobjuk, vagy előnyben részesítjük a helyben megtermelt zöldséget gyümölcsöt, akkor ezt az értékrendet adjuk át nekik. A példamutatásban az is benne rejlik, hogy bevonjuk őket a folyamatokba, és megmutatjuk, hogy mi magunk is folyamatosan tanulunk és fejlődünk. Ha hibázunk, mert például megfeledkezünk a saját szabályainkról, és ezt őszintén elismerjük előttük, azzal azt is megmutatjuk, hogy a változás nem tökéletességet, hanem elkötelezettséget igényel. Így nemcsak a cselekedeteink, hanem az értékrendünk is példává válik számukra, amit könnyedén magukévá tehetnek.

Az élhetőbb környezetért

Összességében tehát nemcsak azért fontos, hogy bevonjuk gyermekeinket a háztartási munkákba és a környezettudatos szokások kialakításába, mert ezzel felelősségteljesebb, önállóbb felnőttekké válnak, hanem azért is, mert a jövő, amit építünk számukra, a környezet állapotán múlik. Nem elég sokáig élni, (márpedig a jövő generációinak akár minimum 100 éves kort is jósolnak) nagyon fontos kérdés, hogy milyen világban tesszük ezt. Ha most megtanítjuk nekik, hogy a fenntarthatóság és a természet tisztelete az életük alapvető része, akkor nemcsak a saját jövőjüket óvják, hanem a bolygóét is. A mindennapi szokásaink, az apró döntéseink (legyen az a műanyag zacskók elkerülése vagy az energiatakarékosság) összeadódnak, és hosszú távon hatalmas különbséget jelentenek. Jó példamutatással lehetőséget adunk arra, hogy egy olyan világot álmodjanak meg, ahol az élet nemcsak hosszú, hanem fenntartható és harmonikus is. Ez az örökség az, amit igazán érdemes továbbadni.

A mosáshoz kínálunk néhány teljesen hulladékmentes és fenntartható megoldást csak kattints ide és máris kiválaszthatod az első lépéshez ezeket.

A témában egy további jó cikket találhattok: itt

Szívesen várunk vissza.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Ne hagyd ki a kedvezményt!

Iratkozz fel hirlevelünkre és 1000 Ft kedvezményt kaphatsz már az első vásárlásodból!